Keserédes klasszikusok, városi legendák a hálapénzről. Ezekkel a történetekkel szeretném egy kicsit könnyíteni a hálapénzről szóló sorozatot.

Ismerem a páciensek véleményeit, támogató szándékát és túlfűtött indulatait is. Ismerem azokat az orvosokat, akik ebből élnek, és azokat is, akik küzdenek ellene. Viszont nem lehet egyszerre négy nézőpontból, mégis befogadhatóan megírni egy cikket, úgyhogy úgy döntöttem, felülök egy ingára.

Hálapénz. Túl lehet élni nélküle? Mármint a betegnek. Mármint az orvosnak. Bármelyiküknek. Nélküle összeomlana az egészségügy?
Ebben a sorozatban utánajárunk. Az orvos szemével, aki ebből él, az orvos szemével, aki ellene küzd. A beteg szemével, aki „hálálkodik”, és a beteg szemével aki „gyűlölködik”.

Mi miatt választja valaki a privát orvosi ellátást, amikor ehhez „ingyen” is hozzájuthat, akár ugyanazoktól az orvosoktól? Alapvető hajtóerő a magánellátás felé az egészségügytől való vélt vagy valós félelem. Félelem attól, hogy nem bánnak velünk megértően és türelmesen, félelem attól, hogy rengeteg időnket pazaroljuk el haszontalan várakozással, és aggodalom afelől is, hogy nem a megfelelő ellátást kapjuk meg.

De mire ez a nagy felhajtás, igazából mire való a vizit? Többféleképpen meg lehet közelíteni ezt az eseményt, én a saját értelmezésemet írom le.
Véleményem szerint a vizit legfontosabb lehetősége az, hogy a betegágy mellett megálljunk egy percre és átgondoljuk, hogy mi is történik a beteggel. Összegyűjtjük az információkat az állapotáról (labor, vizsgálatok, általános állapot), ezeket summázzuk és megbeszéljük, hogy hogyan tovább.