Hálapénz 1. rész

Írta: KoPE

június 6, 2019

Hálapénz. Túl lehet élni nélküle? Mármint a betegnek. Mármint az orvosnak. Bármelyiküknek. Nélküle összeomlana az egészségügy?

Ebben a sorozatban utánajárunk. Az orvos szemével, aki ebből él, az orvos szemével, aki ellene küzd. A beteg szemével, aki „hálálkodik”, és a beteg szemével aki „gyűlölködik”.

Miután végeztem az SZTK-ban a rendelésemmel, hazafelé némi kitérőt tettem a sétálóutcánk felé, kiszellőztetni a fejemet. Nem mintha sikerült volna elengednem az orvoslást, mivel a következő cikkemen rágódtam, ami a hálapénzről szól majd. Egyszer csak hangos dobolás rángatott vissza a valóságba. A sarkon egy szaxofonos srác ugrált menetdobos társával, és klasszikus zenéket játszottak popritmusban. Nem volt eredendően rossz a produkció, a fúvósról sejthető is volt egy kis komolyzenei, talán klarinétos múlt. Esetleg komolyabb szinten is megállták volna a helyüket, de ezt ebből a mutatványból nem tudtam megítélni.

Mindenesetre a közönség vette a lapot. Doboltak a lábukkal, tapsolták a ritmust, mikor a „Magyar táncok”-nál ráébredtek, hogy ők ezt ismerik. Tehát a műsor hatott. Számomra azonban kicsit ripacsnak tűnt a produkció, de ezen a helyen bizony körbe kellet ugrálni a közönséget, és kiénekelni azt a bizonyos sajtot… Mégpedig azzal, hogy elhiggyék, valami különlegeset kaptak. Na, különlegesnek különleges volt.

Én, köszönöm szépen, nem kértem a műsort, nem is szerettem volna támogatni ezt a fajta kultúrát, úgyhogy csak áthaladtam a járdán – gondoltam magamban –, az ingyenes. Miközben odébbálltam, még hallottam a pénzcsörgést a kalapban, meg a „várj, inkább ne dobd bele, mert kell a bevásárlókocsiba” dilemmáját.

Még az előadás hatása alatt töprengtem tovább, hogy működhet-e egyáltalán ez a hozzáállás. Ez az „üzleti” modell, ahol a gyanútlan kuncsaftra rázúdítanak egy szolgáltatást, azután már csak a kegyére bízva reménykednek, hogy lesz elég apró a kalapban. Azt hiszem, az ilyesmire mondják, hogy vásári komédia! Arra jutottam, hogy talán megy ez, de bizonytalan színvonalon, bizonytalan bevétellel, és elég rossz hatásfokkal. Ellentétben egy koncerttel, amit én választok, ahol tudom, mit kapok, mennyiért, és eldönthetem, hogy erre van-e szükségem.

Mentem is tovább, de valami csak motoszkált a fejemben… és lassan csak bekúszott a felismerés. Hogy mekkora a hasonlóság. Persze, hogy a hálapénz és e között. Az orvos elkezd „meghálálandóan” közelíteni a beteg felé, megelőlegezve a „bizalmat”. Majd várja a „kegyes” elismerést utólag.

És hogy miért jutott eszembe ez az analógia? Ismertem egy orvost, aki kifejezetten bolondította a betegeit, így nekem mindig csak egy zenebohóc jutott róla eszembe. A páciensei nagyrészt elhitték, hogy milyen szerencsések. Hogy az ő orvosa hozta be Amerikából a módszert (hát persze)… és csak ketten csinálják az országban (minden bizonnyal)… meg csak a cucc, amit az orvos majd beültet, több százezer forint (alighanem), de az „el lesz intézve”. Az orvos nem bízta a véletlenre, hogy kipottyanjon a sajt a holló szájából. De persze csak ennyit tehetett. És sokszor nem pottyant.

Ezzel az analógiával szeretném indítani a hálapénz tragikomédiájáról szóló sorozatomat.

Csak most kezdődik. Mentsd el az oldalt, és nézz vissza néhány nap múlva!

(KoPE) Kontroll Panasz Esetén

A következő cikkben arról írok, hogy mit is remélhetünk, ha hálapénzt adunk… szóval mit is hálálunk meg?

3 hozzászólás

  1. Senilis

    Nagyon jò!

    Válasz
    • KoPE

      Köszönöm szépen!

      Válasz
  2. till

    Jónak indul.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

3 + = 4