Bírkózás, küzdelem

A hálapénz jövője 

Hálapénz 3. rész

Írta: KoPE

június 14, 2019

Sokak meglátása az, hogy a paraszolvencia rendkívül kártékony dolog. Ez esetben, több szinten is szembe lehet szállni vele. Küzdhetnek ellene az ezt ellenző orvosok, belülről. Hallhattunk néhány orvosi szerveződésről, akik a hálapénz mentesség elérését tűzték ki célul. Többek között a hivatalos Magyar Orvosi Kamara szüntetné meg a paraszolvencia rendszerét, egy bérrendezéssel párhuzamosan. A rezidens szövetség, valamint az 1001 orvos a hálapénz ellen csoport is az eltörlésén fáradozik. A hálapénz kérdésében minden orvos áll valahol. Mellette, ellene vagy a szürke „szükséges rossz” oldalán.
Első rész: itt, második rész: itt.

Ha lehet általánosítani és szakmákat kiemelni, talán legaktívabban az altató és intenzív osztályos orvosok tennének pontot a paraszolvencia kérdésére. Ők kívülről láthatják a társszakmák néhol komikus, néhol már-már ízléstelen küzdelmét a hálapénzért (csak néha már-már mindenbe ezt látják bele). Mindeközben ők kénytelenek ehhez a szolgáltatásaikat nyújtani, asszisztálni, némely gőgösebb szakmával elég komoly feszültség közepette. Valamint ők azok, akik a paraszolvencia rendszerének nem igazán haszonélvezői.
De melléjük sorolhatnám a sürgősségi orvosokat és a radiológusokat is. Én ezektől a szakmától láttam írásbeli nyilatkozatot a hálapénz ellen. Nem jellemző még a hálapénz a gyerekgyógyászati szakmákra sem. Különösen kárvallottjai a rendszernek a rezidens orvosok, akik sem beteghez, sem oktatóhoz nem jutnak, az önzetlen, tanító orvosokat leszámítva. De szakmától és címtől függetlenül, bárki állhat nyíltan a paraszolvencia ellen.

Tehát a hálapénz nem csak az orvos-beteg kapcsolatokban jelenthet problémát, hanem az orvostársadalmon belül is.
Egyenlőtlen, igazságtalan és feszültséget szül.

  • Egyenlőtlen, mert vannak szakterületek, ahova semmi nem jut belőle, míg más területekre szinte „áramlik”. (Például patológus kontra nőgyógyász.) Az orvosok közötti újraelosztás, például hogy a sebész adjon az asszisztensének és az altatóorvosnak, ma már gyakorlatilag nem létezik.
  • Igazságtalan, mert a hálapénz nem az orvosok érdemei szerint oszlik el, hanem a betegnek bemutatott „produkció” alapján. És a beteg ebből a szempontból laikus, mert nem tudhatja, hogy pontosan ki és milyen érdemi munkát végzett az ő gyógyításában. Ám az orvos sokszor elhiszi, hogy ő a paraszolvenciát saját „nagysága” okán kapja. Erre mondják, hogy a hálapénz: hamis elismerés.
  • Feszültséget szül, mert az az orvos, aki haszonélvezője, saját érdekei szerint próbálja mozgatni az őt kiszolgáló személyzetet is, ha kell, hatalmi szóval. Aki viszont ellenzi, akár gátolhatja annak az orvosnak a munkáját, akiről akár csak feltételezi, hogy érintett benne.

További káros hatások:

  • A fiatal rezidens orvosok képzése akadályozott, mert nem jutnak még a saját tudásuknak megfelelő beteghez sem. A tapasztaltabb kollégák orvosképzés helyett inkább a saját pacientúrájukat „hajtják”, mintsem hogy a kisorvossal és betegével foglalkozzanak, tanítsanak.
  • Demoralizáló, mert hasonlóan képzett orvosok úgy láthatják, hogy más orvosok érdemtelenül emelik ki és „sztárolják” magukat a betegek felé.
  • És a sort még folytathatnám.

A felmérések szerint az orvostársadalom nagy része is ellenzi a hálapénz rendszerét, sokan az egészet egy langyos, szükséges rossz kategóriába sorolva. Az orvostársadalmon belül indított küzdelem a paraszolvencia ellen egyelőre eredménytelen maradt.

 Küzdelem további szinteken

Lehetne küzdeni a hálapénz ellen állami szinten is, sőt, akár egy tollvonással, kriminalizálva azt, meg is lehetne szüntetni. Ám túl sok csontváz esne ki a szekrényből. Ennek ellenére halvány változtató szándékot érzek, főleg a fiatalokat megcélozva, de nem látom a hálapénz ellen kitűzött konkrét célokat, időpontokat.

Lehet ellenezni az egyén szintjén is a paraszolvenciát. A legegyszerűbben azzal, hogy ha ellátásra kerülünk, nem adunk. Ám ha érezzük, hogy tényleg kimagaslóan foglalkoztak velünk, és „szokás” is adni, nem feltétlenül egyértelmű az üzenetünk. Miért nem adunk:

  • Nem voltunk elégedettek a gondossággal?
  • Csak „potyázni” akarunk? Azaz jöhetek, de fizetni nem fogok?
  • Nem engedhetjük meg magunknak?
  • Elfelejtettük?
  • Vagy csak így akarunk üzenni, hogy rossz a rendszer?

Azon gondolkodjunk el, hogy ha az adott orvosnak régóta „nélkülözhetetlen” a hálapénz, és minden egyéb változtatás nélkül rendszer szinten kihúzzuk alóla, hogyan változhat a hozzáállása.
„Hoppon marad a doki, hehe, na és…” – olvasom a vehemensebb fórumokon, de ez nem ilyen egyszerű. Ha az orvosok addig lelkiismeretes munkát végeztek, ez csalódottsághoz, kiégéshez, közömbösséghez, cinizmushoz, és ezáltal az ellátás színvonalának romlásához vezet. Vagy egy nyílt támadás esetén, akár ők is nyíltan minimum szolgálatra kapcsolnak, aztán „utánuk az özönvíz”. Nem fog beleférni még két vizsgálat, az utolsó műtét már elmarad, szívesség nincs stb., a várólisták meg csak nőnek…

A paraszolvencia hattyúdala

Mindezek ellenére a személyes véleményem az, hogy a paraszolvencia lassú halálra van ítélve. Egyrészt a felnövekvő orvosi generáció már nem a hálapénzes megélhetésre rendezkedik be. Az elmúlt évtizedben érezhetően javult a fizetési helyzetük/tünk a különböző kiegészítő ösztöndíjjal, bérpótlékkal, bár ez még messze nem egy hiteles összeg a mai jövedelmi viszonyok között. Azonban úgy látom, hogy ha szükséges, a plusz jövedelmet aktívan, valamilyen jól fizetett extra ügyelettel szerzik meg. Kérdés, hogy milyen áron. De nem azt tapasztalom, hogy a fiatalok arra alapoznák a jövőjüket, hogy a következő megüresedő „zsíros” posztra ácsingóznak.

Ugyanakkor már a következő „páciens generáció” sem a hálapénz rendszerében szocializálódott. Nem gondolja azt, hogy szolidaritásból muszáj adnia, hogy neki kellene megoldania az orvosok bérezési problémáját. Tudatos, tudja, mi jár neki és mi nem, így nem érzi szükségét annak sem, hogy a paraszolvenciával rásegítsen arra, ami amúgy is megilleti. Az internetről tájékozódva, zömében a rémtörténetekkel találkozik (azok mindig nagyobb visszhangot kapnak), így sokszor látok náluk egyfajta negatív előítéletet az egészségüggyel szemben. Ezek mellé nem nagyon fér bele a paraszolvencia.

Megkérdeztem a kollégáimat is, hogy hogyan látják a hálapénz jövőjét. Legtöbben egy lassú hanyatlást tapasztalnak, de sokuk véleménye az, hogy ha az embereknek, ha az egészségükről van szó, mindig lesz arra igényük, hogy vélt vagy valós pluszt kapjanak.

Bizonyára. De nem mindegy, hogy ezt mennyire szabályozott vagy szürke keretek között tehetik, és leszögezik-e azt is, hogy mit várhatnak érte cserébe. De ez már a kettős szintű ellátás, illetve magán-állami ellátás problémája.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a hálapénz rendszere velünk marad még egy ideig.

(KoPE) Kontroll Panasz Esetén

A következő cikkben megnézzük, hogy mi lenne paraszolvencia nélkül. Összeomlana-e az egészségügy? De előtte jöhet még egy-két keserédes történet?

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

− 1 = 1