Elindult a paraszolvenciáról szóló maratoni sorozat. (Az első részt elolvashatod: itt.) Szeretnék semleges maradni, jusson döntésre mindenki saját maga abban, hogy ez így megfelelő-e, vagy sem. Azután abban, hogy mi lenne a megoldás. Ismerem a páciensek véleményeit, támogató szándékát és túlfűtött indulatait is. Ismerem azokat az orvosokat, akik ebből élnek, és azokat is, akik küzdenek ellene.

Viszont nem lehet egyszerre négy nézőpontból, mégis befogadhatóan megírni egy cikket, úgyhogy úgy döntöttem, felülök egy ingára. Az egyik cikkben erre lengek ki, a másikban meg arra. Az előzőben talán ellene tűnt kilengenem, ebben most talán mellette lehet kihallani a mondandót. De majd visszaleng az inga.

Nézzük meg, hogy minek a viszonzásául adhatunk paraszolvenciát. Mivel a hálapénzt — már csak nevéből kifolyólag is — utólagos és önkéntes köszönetként kínálhatjuk, ezt elvileg a várakozáson felüli ellátásért, áldozatkészségért lehet nyújtani. Ha a várakozásainkat a magyar egészségügyet érő negatív előítéletek szerint lőttük be, az orvosunk hamar megugorhatja ezt a szintet. Várakozáson felüli lehet, ha az adjunktus/docens/professzor úr operál, aki alapesetben a rezidenseit osztaná ki számunkra, az orvosképzés keretében. Ő az oktatással és a különlegesebb esetekkel foglalkozna, az egyszerű „rutinon” túl. De bármely orvos választási lehetősége lehet plusz igény.

Ha személyes „orvosunk” van, ez általában nem csak egy egyszeri jelenlétet jelenthet, hanem komolyabb „csomag” szolgáltatást. Számíthatunk rá kontroll vizsgálatokon, és helyi szokás szerint akár a hétvégi viziten is. Szakít elég időt a türelmes felvilágosításra, tájékoztatásra, meghallgat bennünket. Amikor vizsgálatokra van szükségünk, érezzük, hogy nem csak beállít a sorba, hanem személyesen hajtja a dolgokat, hogy haladjanak. Telefonál, kér, utánajár, veszekszik, ha szükséges, megmozgatja érdekünkben az ismeretségeit is. Nem húzódnak el, nem maradnak el a beavatkozásaink, ha kell, túlórázik értünk. Szövődmény esetén menedzsel minket, akár ügyeletben is bejön. Még közvetlen elérhetőséget is adhat. Összefoglalva, valahogy a jelenlétével velünk is érezteti, hogy neki is fontos a gyógyulásunk, a kezelésünknek íve van, így bizalmasabbak is vagyunk felé.

Felmerül az emberben a kérdés, hogy ezek nem alapszolgáltatások-e. A szakmailag tisztességes ellátás igen (egészségügyi ellátáshoz való jog). A betegfelvilágosítás igen (tájékoztatáshoz való jog). Azonban, hogy ezt melyik orvos nyújtsa, hogy a minimum feltételek teljesítésén túl hogyan végezze, hogy mikor adja, azt már nem feltétlenül a mi kívánságunk szerint kötelesek teljesíteni. Ezek a „szolgáltatások”, a személyes jelenlét szervezése, a plusz betegek felvállalása egy orvosnak roppant nehéz plusz terhelés. Tehát akár hálálkodunk, akár nem, tudjunk róla, hogy a fenti plusz segítségek már nem a „nekem ez jár” kategória.

(A félelemből vezérelt „pénzügyekről” már volt szó: itt, és még lesz szó a „kemény” hálapénzes rendszereknél.)

Előre tisztázni?

Ha elfogadjuk azt, hogy az orvos tud olyat tenni értünk, ami túlmutat az elvárhatón, akkor logikus az a kérdés is, hogy nem lehetne-e előre tisztázni, hogy mi ezt szeretnénk-e vagy sem. Én például kijelenthetném, hogy csak azt kérem, ami jár, attól az orvostól, aki erre alkalmas, a többit majd én intézem. Cserébe nem szeretnék a boríték kérdésével semmiféle formában foglalkozni. Ellenben kérhetném azt is, hogy engem Prof. Dr. Rustic kezeljen, szeretném sürgős kérdés esetére az elérhetőségét, ragaszkodom hozzá kontroll vizsgálatokon egyénileg egyeztetett időpontban.

Mit mondhat erre az orvos? Az első verzióra azt, hogy ő nem is kért semmit, ha nem akar a páciens, ne adjon, ezt nem szükséges előre közölni. Tehát a beteg a hálapénz mentes szándékának tisztázását nem igazán kezdeményezheti. A másikféle kívánság esetén a beteg igényeire az orvos annyit reagálhat, hogy elvállalja-e vagy sem, és pont. Esetleg, ha nem tudja vállalni az esetet, mást ajánl. Ha tud segíteni, nem közölheti, hogy pontosan mire számíthat tőle a beteg (a fent felsoroltak közül), ezeket a vállalásokat ő mire értékeli, erre még utalnia, céloznia sem szabad. Ugyanis az már nem hálapénz, hanem súlyos jogi kategória.

Ellenben mi a helyzet akkor, ha az orvos szeretné előre tisztázni a paraszolvencia kérdését? Ez esetben csak akkor nyilatkozhat az intézet/orvos, ha nem fogadnak el hálapénzt. Ha ellenben nála lehet róla szó, egyet tehet, hallgat. Tehát összefoglalva, előre nem igazán lehet tisztázni a hálapénzhez való hozzáállás kérdését egyik oldalról sem, kivéve, ha az intézetben egységesen nem fogadnak el ilyet.

A paraszolvencia ellen nyilatkozni nehéz és szép döntés egy intézet részéről. Ha élcelődni kívánnék, azt mondanám, hogy a legkönnyebben azok az intézetek tudják ezt megtenni, akiknél amúgy sem túl jelentős a hálapénz kérdése. De nem gonoszkodom, mert vannak tényleg őszintén motivált helyek (jó példa, többek között, a gyerekgyógyászat). De nem véletlenül áll továbbra is az a régi mondás, hogy az egészségügyet a paraszolvencia tartja még talpon. (Meg zülleszti is le.)

Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben!

A következő cikkben megnézzük, hogy kik küzdenek a hálapénz ellen, és merre mutat a paraszolvencia jövője.