Keserédes klasszikusok, városi legendák a hálapénzről
A Bonbon
Írta: KoPE
június 11, 2019
Keserédes klasszikusok, városi legendák a hálapénzről. Ezekkel a történetekkel szeretném egy kicsit könnyíteni a hálapénzről szóló sorozatot.
Első történet – A bonbon
A beteg bal kezével a friss zárójelentését, a táppénzes papírját és a receptjét markolta. A nővérek diszkréten elrebbentek, hirtelen mindenkinek dolga akadt. Csak ő és az orvosa maradtak a kezelőben. Számított, sőt készült is a fájó búcsúra, így a jobb kezében lévő szatyorban egy nyitható fedeles bonbon lapult, melynek a teteje egy kissé el is emelkedett. Szerényen az orvos felé nyújtotta.
– Doktor Úr! Kérem fogad… – hálálkodott volna, de az orvos egy finom mosoly kíséretében eltolta a bonbont. Talán a doktor nem is fogad el paraszolvenciát – lepődött meg a beteg.
– Nagyon kedves, de én általában az ön műtétéhez hasonló esetekben – ha még nem tudott tájékozódni –, úgy 30–40 ezer forintot szoktam kapni – magyarázta visszakozását az orvos.
– Ááá, értem. Semmi gond, Doktor Úr – válaszolta a beteg. Ezután kinyitotta a bonbon fedelét, és elővette az alácsúsztatott borítékot. A benne lévő öt darab húszezresből két bankót leszámolt az orvosnak – most ő ejtett meg egy finom mosolyt –, majd a többit zsebre tette.
– Azért a bonbont is tartsa meg! – búcsúzott az immár gyógyult beteg.
Szívet melengető tanmese a mohó orvosról és a rátermett betegről. Talán már Heltai Gáspár is megírta a történetet (a vázlatot legalábbis). Én először nagyapámtól hallottam ezt a fabulát még gyerekként, ám ott a „főszereplő” a bonbon helyett egy ezüst cigarettatárca volt. És nem hálapénzről volt szó, hanem megállapodott tiszteletdíjról. Ki tudja, lehet, hogy egy félreértés formájában még meg is történt az eset. (Az azért nem semmi, hogy akkor még egy ezüst cigarettatárca apróságnak számított az orvos tiszteletdíjához mérten.)
(KoPE) Kontroll Panasz Esetén
Ezekből a történetekből is lesz még, de előbb folytatódik a sorozat. Ha neked is van, írd meg kommentben!
Hi-hi! Én is ezt tettem volna. (Páciens vagyok, nem orvos, akként mondom.)
De egyáltalán nem haragszom a hálapénzért, – hisz tudjuk, hogy az állam nem fizet… – csak hát… – …ha nem lenne annyi, amennyi kéne, – hát akkor mi van?
Ebben a helyzetben elhangozna egy nagyobb szám…?
“Ó bocsánat” – mondaná az ember, – “majd behozom részletekben…,” – azért elég komikus, nem?
Fölmerül egy olyan kérdés az olvasottaktól, hogy a nővérek akik “diszkréten elrebbentek, hirtelen mindenkinek dolga akadt. “is szoktak-e kapni eme adományból.
(Övék szokott-e lenni esetleg a bonbon, vagy egy része, vagy több is ennél…)? 🙂
Az újraelosztás általánosságban nem létezik. Kivétel a mentők ahol egyenlően harmadolnak mindent a mentőtiszt, ápoló és gépész között. Műtétes szakmákban fordulhat elő „kiskassza”. Ebbe az operatőrök fizetnek be a végzett műtétek száma szerint (attól függetlenül, hogy kaptak-e hálapénzt), és év végén, vagy havonta osztják el. Jól bejáratott ambulanciákon, ahol az asszisztensek profin az orvos keze alá tudnak dolgozni (és megfelelő boríték forgalom van) fordulhat elő, hogy az orvos ad a személyzetnek. Fekvőbeteg osztályokon nem fordul elő. Talán csak a bonbon.