A magán orvosi ellátásról

Írta: KoPE

május 19, 2019

Mi miatt választja valaki a privát orvosi ellátást, amikor ehhez „ingyen” is hozzájuthat, akár ugyanazoktól az orvosoktól? Alapvető hajtóerő a magánellátás felé az egészségügytől való vélt vagy valós félelem. Félelem attól, hogy nem bánnak velünk megértően és türelmesen, félelem attól, hogy rengeteg időnket pazaroljuk el haszontalan várakozással, és aggodalom afelől is, hogy nem a megfelelő ellátást kapjuk meg.

Félelmeink az egészségügytől feneketlenek

Van, amire a magánellátás hatékonyabb választ adhat, de van, amiről csak azt hisszük, hogy ott különb. Az állami intézetek ugyanakkor nem fognak küzdeni a félelmeink oldásáért, még ha megfelelőbb szolgáltatást nyújtanak, akkor sem. Nem reklámozzák magukat, nem harcolnak a – sokszor igazságtalan – negatív vélemények ellen. Csak csendben hallgatnak, és végzik a dolgukat. És mindezen ellátási formák közé még beékelődik a paraszolvencia rendszere (de erről később még írok).

Ha sorra vesszük a magánellátás előnyeit, központi helyen szerepel az IDŐ. Sem hosszú előjegyzési listákat nem kell végigvárnunk, sem fél napokat nem kell a rendelőben rostokolnunk időpont birtokában. És – bár gyakran emlegetik, hogy – az idő pénz, de betegség közben inkább felesleges szenvedést, bizonytalanságban töltött napokat jelent, tehát az idő: egészség. Itt az időből még az orvosnak is jut ránk. Marad ideje arra, hogy meghallgassa a kérdéseinket, és nyugodtan, kimerítően válaszoljon.

Az idő: „egészség”

További vonzereje a privát ellátásnak a nyugodt, rendezett, tiszta környezet, de ezt részletesen kiveséztük itt. Szempont a megfelelő intimitás, ami a nőgyógyászati, proktológiai, urológiai magánrendelések alapját adja. A magánrendelésen nem kell attól tartanunk, hogy egy kiscsoportos gyakorlat bemutató alanyává válunk (bár én fogorvoshoz oktatói minősítéssel rendelkező helyre járok, mint egyfajta minőségi indikátor választván ezt).

A magánrendeléseken nem eleve „betegként” kezelnek minket, még mielőtt bármi bajunk kiderülne, hanem „kliensként”, „páciensként”. Önálló rendelést csak szakorvos folytathat, és magánrendeléseken általában tapasztaltabb, „befutottabb” orvosokkal találkozhatunk. De azért erre önmagában a magánrendelés nem garancia.

Vannak beavatkozások, amelyeket a társadalombiztosítás nem finanszíroz (például plasztikai műtétek), így ezek csak fizetős ellátás keretében érhetők el. Az is előfordulhat, hogy egy műtétnek „csak” a klasszikus változata támogatott, az „új” típusa nem. Erre példa lehet a hagyományos kontra lézeres (inkább RFA-s) visszérműtét.

Ha „lemegy a nap”, hova fordulhatók?

Hol kezdődnek a magán egészségügyi ellátás korlátai? Ha „tényleg” baj van. Egy privát nőgyógyászati, bőrgyógyászati vizsgálatot sokan megengedhetnek maguknak.

De egy kisebb infarktus sürgősségi kezelését koszorúér-tágítással már aligha. Ugrana egy autó ára. Egy hirtelen felfedezett daganat műtétsorozata és a környező onkológiai kezelése pedig egy lakás árát is elvinné. De ezek szerencsére csak feltételes módok, mert semmi szükség ilyen esetekben magánellátás után kutakodnunk.

Ezeket az ellátásokat ma minden biztosított megkapja, és ráadásul igen magas színvonalon. Így nincs is meg a kritikus minimális fizetőképes kereslet, hogy ilyen egészségügyi szolgáltatásokat magánellátás keretében biztosítsanak.

Van amikor megfizethetetlenül felpörögne az ellátás ára

Nekem az a véleményem, hogy amikor a kezelés, műtét végül az állami kórházban történik, kérdéses a magánellátás létjogosultsága. Mit tevékenykedne egy szívsebész a magánrendelésen? Mi az, amit hozzá tudna tenni a beteg gyógyításához? Azért ezt a példát hoztam fel, mert nem sok privát szívsebészt ismerek. De nem minden szakma látja be, hogy a magánrendelőben vagy a klinikumban van-e a helye.

Probléma lehet, hogy a magánrendelésén az orvos a hozzá forduló pácienseit nehezebben engedi át egy specialistának. Ragaszkodik a hozzá forduló beteghez, még ha nem is ő a legnagyobb szakértője annak az esetnek. Úgy véli, hogy a betegszámát és a hírnevét is rontja, ha nem ő maga old meg valamit, de erről már volt szó itt.

Azt kevesen tudják, hogy a további szükséges vizsgálatokat egy magánorvos nem írhatja elő az állami ellátónak. Azokat a magánellátás keretein belül kell lebonyolítanunk. Még egy laborvizsgálatot sem rendelhet el a háziorvosomnak, hogy intézze el. Van, ahol ezt szigorúbban, és van, ahol rugalmasabban kezelik.

Nem „vezényelhet” egy magánorvos az állami ellátásnak.

(De az állami ellátáson belül sem dirigálhatnának egymásnak az egyes szakmák. Az elrendelő orvosnak kell intéznie a vizsgálatokat.)

És végül nézzük, hogy mi az, amiben ugyanazt kapjuk mind az állami, mind a magán szférában. A körülményeket lefejtve, maga a lényegi orvosi ellátás nem szabad, hogy különbözzön. Az orvosnak tartania kell magát a szakmai irányelvekhez, esküjéhez, lelkiismeretéhez. Van, aki jobban mosolyog az egyik helyen, és türelmesebben magyaráz, de alapvetően nem gyógyíthat másként. Én például nem tudok egy beteget kórházasan, SZTK-san és „egészség palotásan” máshogyan gyógyítani. Nem tudom azt mondani, hogy ezt most lehet felületesebben venni, hogy csak egy kicsit gyógyítom. Aki tud így gyógyítani, ahhoz ne menjünk egyik helyre se!

(KoPE) Kontroll Panasz Esetén

Magán, nem magán… Sokszor csak színház. Várom a pozitív tapasztalatokat.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.

+ 18 = 21